Elmúlt 1 hónapban megint történt pár dolog, amit most bánok, de egyszer még hálás leszek. :) Kezdem a legelején:
Voltunk szilveszter rallyn, sajnos későn mentünk, így e legjobb helyeket megszerezték már, így rossz helyről nézhettem végig a versenyt, nagyon nem történt semmi különös. :D
Zöld kisautóról is szólok valamit, ha mondjuk nem történt semmmi fejlődés vele. Csak felhúzott ,de nagyon. Nincsen meg az az ac ami eredetileg rajta volt, mindegy már nagynehezen összehoztam egy másikat. szív hála istennek, kb ez volt az 5. ac amit összeraktam, és 5 kül. ac-vel próbáltam, eközben vagy 4x merült le az akksi. Most szívja a benzint nagyjából, de nem indul be... majd ha jobb idő lesz, akkor nekiállok a motor rendbetételének(is).
Voltam Norbiéknál megint. :P A fehér kisautót rendjével szétdönötte már Norbi, végülis kapargattuk a kocsi alját, haladtunk, de nem sokat, időigényes meló ez.:P Megnéztük a kúpost is, ami egy rakat fos volt, jó, hogy nem vettük meg. :)
Voltunk alkatrésbeszerzésen is bőven, megint egy csomó pénzt elszórtam, de cserébe kaptam egy csomó érdekességet. :) Nem írok ezekről többet, beszéljenek a képek. :)
Megjártam első 126-os napomat is, részben az első találkozót is, mert eddig csak nézelődni voltam inkább, most részt is vettem rajta, ha nem is saját autóval. :) Gyula gyönyörű kuposában utazhattam végig a városon, nagy élmény volt. :) 9 körül leléptem, mert rohadtul ki voltam merülve, a suli rohadtul leszív mostanában... :S
Expresszen találtam egy hírdetést, nagyon nem kívánok szövegelni az autóról, beszéljenek a képet, bővebben a következő bejegyzésben. :)
Képek:
http://picasaweb.google.hu/veghzotyo/SzilveszterRally#
http://picasaweb.google.hu/veghzotyo/2010Januar#
http://picasaweb.google.hu/veghzotyo/126OsNap#
http://picasaweb.google.hu/veghzotyo/FeherKisauto#
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
n_o_r_b_e_r_t_o · http://norberto.garageblog.net/ 2010.01.31. 22:23:41
Minden szart meg kell nézni mindig ugye?!
Nyárig meg kell keríteni egy szép garázst Pesten.
Az én szarom meg egy ideig nem lesz normális autó majd egyszer.
Alkatrészeket meg már mutogattad szépek.
: ) : )
Zotyó 2010.02.01. 16:20:05
Ja, de mivel eddig csak szart találtam, így nem gondoltam, hogy ez ilyen.
Nem nyárig, hanem télig. ;) Mert nyáron elég a tető.
Majd tavasszal ha lesz több időm átmegyek, és nekiesünk komolyabban. :)
Ja van 1-2 érdekes darab. :)
ogy 2010.02.01. 18:24:44
Belső dobnál érdemes lenne lefúrni a lengőkar alatti erősítést, mert az igazi móka azalatt van.
Norbertonak most mi a terve a kocsival?
ogy 2010.02.01. 18:36:06
Zotyó 2010.02.01. 19:59:29
Még nem, de sínen van a dolog. :) (remélem)
Az már Norbi dolga, fúrogatja, ha akarja. :)
Megy a bontóba. :D
Sztem nem csavarhúzos, nem bontottam még ki.
n_o_r_b_e_r_t_o · http://norberto.garageblog.net/ 2010.02.01. 20:14:56
Szívem szerint neki állnék egy teljes felújításnak most, csak ez több sebből vérzik még. Majd ha saját tőkével rendelkezek, de nem szőlőtőkével, mert az már most is van elég. :) Addig meg igyekszek szép dolgokat vásárolni hozzá főleg karosszéria elemeket.
@Zotyó: DDU-t bontóba viszed? :O
Zotyó 2010.02.01. 20:21:05
Vegyél kisműszerfalasat, azt érdemes felújítani. :P
Normális kasznielemeket eléggé körülményes szerezni, de összehozzuk majd! :P Van még idő... ;)
Az tuti, egyenlőre jó lesz tyúkólnak, aztán mikor porrá van rohadva meghirdetem 100-ért, és ha nem kell senkinek akkor megy a bontóba. ;)
n_o_r_b_e_r_t_o · http://norberto.garageblog.net/ 2010.02.01. 20:28:59
Szinte minden polszkis egyik dédelgetett álma, hogy beszerez egy szép állapotú kúpos Polskit, amit meghagy teljesen gyárinak, esetleg korhű extrákkal csinosítja. Számomra is szimpatikus dolog a veterán Polskizás... : )
Nyáron meglátjuk a pirost...
Minden idő és pénz kérdése. : )
Szép jövő... : )
Zotyó 2010.02.01. 21:20:05
Nem feltétlen minden polskis álma ez. :)
Remélhetőleg az korrekt állapotú. :)
Én a helyedben erőteljesen azon gondolkoznék inkább, a fehéret fejezd be, de nem érdemes, szerintem vacakolni vele, kb olyan szinten kéne meghagyni mint én a zöldet, szaladgálós autónak tökéletes.
Leginkább pénz. :) :(
KG126 · http://kg.garageblog.net/ 2010.02.02. 10:25:02
DDU remélem nem kerül bontóba, mostmár ismerem a hibáit a blogodból, de akkor is kedvelem azt a kocsit. :)
@n_o_r_b_e_r_t_o:
Akkor Te most csak szétszedted a fehéret, és utána rakod is össze? Vagy minimális lakatolást kap?
Zotyó 2010.02.02. 16:10:28
Én is remélem, hogy összejön, nehogy úgy járjak mint, a kúpossal, 1. vagyok, lefixálom, erre hollo elviszi...:(
Igazából jó helyre került ez jó, de ha megbeszélek valamit... érted. A másik, hogy hirdetés felrakásától számított 24h-n belül ott lettünk volna a kocsiért...
Csak azért nem kelül bontóba, mert 86-os, zöld és kell egyszaladgálós kocsi majd. :) Én már egyre kevésbé kedvelem, el is ment a kedvem minek szépítgessem, ha nem is működik... :( Már elegem van a szar időből.. :)
Valószínüleg, ha szétszedte, akkor össze is lesz rakva utána. :) Csak nem azonnal max. :)
n_o_r_b_e_r_t_o@citromail.hu 2010.02.02. 18:55:22
Első autó az első autó...
Ez az, amivel nem értek egyet.
Másrészt baszhatom a pénzem, ha nincs időm. : )
@KG126: Minimális lakatolást kap meg alváz és üregvédelmet és egy felújított futóművet plusz minimális festést. Egyenlőre.
@Zotyó:
Jó lenne, ha minden ilyen könnyen menne. : )
ogy 2010.02.03. 08:21:42
Annyira szerintem ne bánjad azt a kocsit. Anno ugye én is hívtam, de azon is van mit lakatolni és a papírokkal is vannak gondok. Próbáld meg ezt a fehéret megcsípni, szerintem jobban járnál vele.
@n_o_r_b_e_r_t_o@citromail.hu:
Ti lakatoljátok otthon?
n_o_r_b_e_r_t_o · http://norberto.garageblog.net/ 2010.02.03. 10:28:46
@Zotyó:Mindig tanulunk valami újat már bánom kicsit, hogy nem foglalóztuk le akkor. Sírni meg mindenki tud. Főleg egy miskolci apúka... : )
Mondjuk így már teljesen igaz ,hogy az időnek nagy szerepe van.
Zotyó 2010.02.03. 17:58:23
Akkor nagyon jónak tűnt, főleg annyi pénzért.
Sajnos ma ért a sokk, kb 0% az esélyem a kocsira, pedig itt is 1. voltam, ugyan ez történt megint, ettől féltem, sajnos ennyire szerencsétlen vagyok, már nálam lenne a kocsi, de mivel nem vagyok nagykorú, a döntés nem az én kezemben volt. :(
A pénz nekik többet számít az a kevéske is, de nem érdekli őket az, hogy az autónak mi lesz a sorsa. :(
@n_o_r_b_e_r_t_o:
Hát most már én fogok sírni, nem az a fasz....
Sajnos itt nem rajtam bukott a dolog, csak részben, ez van, legközelebb majd máshogy csinálom, ha lesz legközelebb....:(
De 1000 köszönet a segítségért, de itt te se tudsz segíteni, látod, hogy ennyire önfejűek.
n_o_r_b_e_r_t_o · http://norberto.garageblog.net/ 2010.02.03. 19:07:16
Azért csak hallgat az apjára meg a bátyára remélem.
Nyáron látod megnézted volna még olcsóbban adták volna szinte vicces összegért.
Remélem, hétvégére esik vagy 40cm hó... : )
Továbbá remélem a pozitív híreket kapok mindkét féltől. : )
Zotyó 2010.02.03. 21:22:40
Naja, de én még mindig nem emlékszem erre, de tuti valami más polski volt kiszemelve éppen.
Hát kb, engem már nem érdekel, ha elviszik, elviszik, ha nem akkor rosszabbul járnak mint mielőtt elvittem volna :)
n_o_r_b_e_r_t_o · http://norberto.garageblog.net/ 2010.02.04. 22:04:30
Feljebb már említettem:
Minden szart meg kell nézni mindig.
Rossz a hozzáállás az a baj! : )
Zotyó 2010.02.04. 22:15:24
Kb az lehet, arra télleg nem emlékszek, de az a lényeg, hogy jobban sültek el a dolgok mint gondoltam, pont akkor csillant fel a remény mikor lemondtam róla, de nem dumálok, mert a végén rosszul járok. :)
Hát az, de a fene se gondolta volna, mind1 megoldódott a dolog, anyagiakban nekem jobban fáj, de az enyém és ez felbecsülhetetlen érték. :)
Köszi a segítséget! Lógok neked! :)
hollo133 2010.02.07. 08:47:01
@KG126: ugye KG?
@ogy: Ezidáig terveim szerint halad minden, vele kapcsolatban, nem csak papíron múlt el harminc éves, és nem fogja "tyúkólként" bevégezni.
Zotyó 2010.02.07. 20:56:55
Hát szivacs, ilyen az élet...:(
Vizsgázni mikor viszed az autót? :)
Blog nem lesz valamikor?
hollo133 2010.02.15. 18:04:13
Ahogy elkészül......
Csak akkor amikor már .......